|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 72 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-72 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Jámbor (Péterszabó) Ilona 2004. november 18.Felújítják az Arad-belvárosi katolikus templomot. Első lépésként lecserélik minorita templom a régi, töredezett cserepeit. Az 1,7 milliárd lejes beruházáshoz a Németországban élő Apponyi testvérek 10 ezer euróval, a plébánia és a minorita rend nagyjából ugyanennyivel járult hozzá a költségekhez, az aradi önkormányzat 300 millió lejt adott. /(Péterszabó Ilona): Felújítják az Arad-belvárosi katolikus templomot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./2004. november 22.Tíz évvel ezelőtt, 1994-ben Arad és Gyula között megtartották a Kézfogások rendezvényt, később aláírták a testvérvárosi egyezményt is. A tizedik évforduló alkalmából november elején Gyulán, 19-én pedig Aradon emlékeztek meg az eseményről. /Péterszabó Ilona: Tízéves a Kézfogások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./2005. március 17.Először fordul elő, hogy a tavaly április 25-én újra köztérre felállított aradi Szabadság-szobornál ünnepelje a magyarság március 15-ét. A közel ezer résztvevővel megtartott ünnepségen Király András parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök ünnepi beszédében egyetértésre figyelmeztetett. A színházban több mint 120 oklevelet és érmet adtak át az RMDSZ 15. évfordulója kapcsán, a nagyváradi színház magyar társulata pedig Páskándi Géza A hazáért és a szabadságért című darabját mutatta be. Idén a Hagyományőrző Polgárok Egyesülete – az RMDSZ programjától eltérően – Sárközy Csaba, a Magyarok Világszövetsége kárpát-medencei tagozata elnökének előadásával, a TransyMánia együttes koncertjével köszöntötte a nemzeti ünnepet. Megemlékezést tartottak a megye számos magyarlakta helységében, Nagyzerinden, Kisperegen, Ágyán is. /(Péterszabó Ilona): Aradon a Szabadság-szobornál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./2005. április 20.A tíz éves Budapesti Magyar-Román Baráti Társaság a Kárpát-medencében élő népek közötti együttműködés, a jószomszédi viszony támogatását tűzte ki célul, hangsúlyozta Tóth János, a társaság elnöke. Együttműködési megállapodást kötöttek a Budapesti Román Egyesülettel, a csíkszeredai, temesvári és aradi Román–Magyar Baráti Társasággal, eredményes kapcsolat alakult ki a temesvári Geml József Társaskörrel, továbbá a kaposvári és békéscsabai Magyar–Román Baráti Társasággal, illetve több más Magyarországon és Romániában működő hasonló társasággal. Az Aradi Román–Magyar Baráti Társasággal eddig három alkalommal rendeztek közös fórumot, történelmi témákban, illetve Budapesten tavaly bemutatták – a szerző részvételével – Péterszabó Ilona újságíró 1956-57-es temesvári perekről szóló könyvét. /’56 után 57-en … a temesvári perben(Arad, 2002)/ Részt vettek 1997-ben a Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy vasútvonal megépítésének századik évfordulóján rendezett ünnepségen. Idén többek között kerekasztal beszélgetést szerveznek Budapesten Eftimie Murgu születésének 200 éves évfordulója tiszteletére. Részt vesznek továbbá azon a minden évben sorra kerülő szegedi rendezvényen, amelyen Kossuth és Balcescu 1849. július 4-i találkozójára emlékeznek. /Guther M. Ilona: A Budapesti Magyar–Román Baráti Társaságról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./2005. május 17.Évente egyszer bizonyosan Borosjenőre terelődik a figyelem Arad megyében, ekkor rendezik meg a helység szülöttéről, Horváth Béla színészről elnevezett szavalóversenyt. Amikor először megtartották, tíz körül volt a fellépők száma, de ahogy teltek az évek, egyre többen kapcsolódtak be a szórványvidéken. Idén már száz körüli a versmondók száma. A dr. Vajda Sándor helybeli EMKE-elnök kezdeményezte versenynek nyolc esztendeje igen lelkes külföldi támogatói is vannak, köztük a magyarországi Tasnády Lajos. Saját költségükre több gyereket átvittek üdülni Balaton menti nyaralójukba, sőt: beszédhibás gyerekeket kezeltettek igen sikeresen. /(Péterszabó Ilona): Borosjenői versmondók vetélkedője. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./2005. október 20.Aradon megalakult az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatos erdélyi események áldozatainak és mártírjainak ügyeivel foglalkozó emlékbizottság. Nonprofit szervezetről van szó, amelynek célja a romániai történések, koncepciós perek tisztázása, az elítéltek rehabilitálása, emlékművek felállítása ott, ahol az áldozatok éltek és dolgoztak. A szervezet első rendezvénye az Aradi Magyar Hagyományőrző Polgárok Egyesülete társszervezésében október 28-án lesz a Jelen Házban. Ezúttal bemutatják Zágoni Balázs Képzelt forradalom című, a Szoboszlay-üggyel kapcsolatos filmjét, amely Stefano Bottoni történész szakirányításával készült, operatőr Erdős Zsigmond. A résztvevők megtekinthetnek egy ’56-os szakirodalomból álló könyvkiállítást, megvásárolhatják Péterszabó Ilona 56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvét. A szerző a bevétel 25 százalékát az aradi 56-os emlékmű felállítására ajánlja fel. /(ni): In Memoriam ’56. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 20./2005. október 26.Ismert aradi magyar üzletemberek, politikusok, közéleti személyiségek anyagi támogatásával végre megalakulhatott az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi áldozatainak és meghurcoltjainak emlékét ápoló In memoriam 1956 elnevezésű civil szervezet. Még most sem történt meg az akkori romániai események feldolgozása, tisztázása, ez szakértők, történészek feladata elsősorban, de a civil szféra ezirányú igényének megfogalmazása sem kapott eddig kellő nyilvánosságot. Cikkek, tanulmányok, emlékiratok tömkelege látott már napvilágot, a mártírok, meghurcoltak emlékét azonban még nem tisztították meg a történelmi hamisításoktól. Az elnyomó rendszer meghurcolt, elítélt, kivégzett “ellenségeinek” családjai még most is szenvedik az idestova félévszázados megbélyegzés következményeit. A szervezet célja fölvállalni a dolgok tisztázására törekvő szakértők támogatását, a szenvedő családok bátorítását, a kivégzettek emlékének ápolását. Ezentúl minden év októberében emlékülést tartanak, összegyűjtenek minden olyan írást, könyvet, amely az 56-os magyarországi forradalom eseményeivel foglalkozik, hogy Aradon is létrehozhassanak egy ’56-os könyvtárat. A minorita kultúrházban márványtáblát szeretnének elhelyezni az ártatlanul elítélt Karácsonyi István minorita atyának, Pécskán emlékművet állítanának a Szoboszlay-ügyben kivégzett tíz személynek, Aradon egy ’56-os emlékműre is szükség lenne. Miért éppen Aradon? Azért, mert a több ezer erdélyi elítélt közül valószínűleg itt végezték ki a legtöbb “osztályellenséget”, akiknek a legfőbb bűnük elsősorban az volt, hogy arisztokraták, papok, “kulákok”, román történelmi pártok tagjai, de leginkább magyarok voltak. Egy ismert képzőművész már készített egy emlékmű-makettet, s valószínűleg több pályamű között kell majd dönteni. Szervezetük nyitott bárki számára, aki valamilyen módon támogatni akarja ügyüket. Az emlékművek felállításához a költségeket pályázatok útján, illetve adományokból szeretnék előteremteni. Első rendezvényük október 28-án lesz a Jelen Házban, amelyen bemutatják Zágoni Balázs Képzelt forradalom című, a Szoboszlay-perrel kapcsolatos filmjét. /Jámbor Ilona, a szervezet alapító tagjai által fölhatalmazott ügyvezető elnök: In memoriam ’56. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 26./2005. október 29.Október 28-án Aradon, a Jelen Házban bemutatkozott az In memoriam 1956 elnevezésű, nemrég bejegyzett civil szervezet az 1956. októberi forradalomnak és szabadságharcnak, és különösképpen erdélyi áldozatai emlékének szentelt rendezvénnyel. A most megalakult civil szervezet legfőbb célja, miként azt ügyvezető elnöke, Jámbor Ilona elmondta, az erdélyi áldozatok és meghurcoltak emlékének ápolása lenne. Egy jövendő 1956-os könyvtár mintegy kéttucatnyi könyvét tekinthették meg az érdeklődők. A megemlékezés során levetítették a Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar–Románia c. dokumentumfilmet, amelyben Zágoni Balázs rendező és Stefani Bottoni történész-szakértő a Szoboszlay-per elítéltjeinek, köztük az 1958. szeptember elsején (talán Aradon) kivégzett áldozatainak állít emléket. / In memoriam ’56. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 29./2006. április 8.Az Aradon megalakult In memoriam 1956 nevű civil szervezet célja az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi áldozatai és meghurcoltjai emlékének ápolása. Idén az 50. évforduló alkalmából méltó emlékművet szeretnének állíttatni annak az 57, zömében Arad és Temes megyei személynek, akik a Szoboszlay-per áldozataiként lettek ismertek (összesen több mint 1300 évnyi börtönbüntetést kaptak és tíz embert végeztek ki). Ismert képzőművészek készítik a tervet, és szakértőkből álló bizottság fog dönteni. Hozzájárulást, illetve az adó 2 százalékának felajánlását kéri a szervezet. /Jámbor Ilona elnök: Az 1956-os aradi emlékműért. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 8./2006. május 4.Az Aradon megalakult In memoriam 1956 nevű civil szervezet célja az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi áldozatai és meghurcoltjai emlékének ápolása. Az 50. évforduló alkalmából emlékművet szeretnének állíttatni annak az 57, zömében Arad és Temes megyei személynek, akiket a Szoboszlay-per áldozataiként ismert meg a világ. Az alapító tagoknak, számos hozzátartozó nagylelkű anyagi hozzájárulásának köszönhetően már elkészült a részletes urbanisztikai terv az emlékmű felállításának helyszínéről – a Vaslakat-ház melletti tér, jelenleg Plevnei tér. /Jámbor Ilona elnök: Az 1956-os aradi emlékműért. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 4./2006. november 1.A határon átívelő forradalom című emlékestet tartották meg október 30-án Temesváron a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. A beszélgetést Koczka György temesvári szerkesztő, egykori politikai elítélt vezette. Lassan György személyében 1956 októberének budapesti résztvevője mesélte el a történteket, aki fegyverrel harcolt – húszévesen – a szabadságért, s akinek a forradalom leverése után menekülnie kellett. Az Egyesült Államokban talált menedéket, abban az országban, amely cserbenhagyta annak idején Magyarországot. A dévai, nagyenyedi és aradi találkozók után Temesváron is bemutatták Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész 1956 Erdélyben című, a perekről és az elítéltekről részleteket tartalmazó adattárát. A Szoboszlay-perről annak kutatója és kötetbe foglalója, az aradi Jámbor (Péterszabó) Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke beszélt. Romániában a becsült adatok szerint közel harmincezren szenvedték el a megtorlás valamilyen formáját, amiért szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal. /(pataky): Feloldani a kollektív félelmet. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 1./2006. november 14.Tíz éven keresztül gyűjtötte az adatokat a Szoboszlay-ügyről, könyvet is írt róla, a teljes igazságot mégsem sikerült felgöngyölítenie. A még élő érintettek vagy hozzátartozóik még mindig vonakodnak beszélni a történtekről, a hóhérokról nem is beszélve, szögezte le tapasztalatait Jámbor Ilona Lupényban, a református gyülekezeti teremben összegyűlteknek. A megfélemlítés, a rémület vagy – más részről – egyszerűen a tudatlanság mély gyökereket vetett. A szerző “hivatalos” könyvbemutatója utáni szabad beszélgetés során derült ki: némelyek csak most hallottak arról, hogy az 1956-os magyarországi forradalom után Romániában is volt megtorlás. Bodó József tanár saját tapasztalatai alapján emlékezett vissza arra az időszakra, amikor az ’56-os eseményeket ellenforradalomként bélyegezték meg. Farkas Éva tanárnő, az ünnepség fő szervezője is emlékezett 1956-ra. Benedekfi Dávid, a magyarsághoz való ragaszkodásért a nyolcvanas években a Securitate üldözését is megélt helyi RMDSZ-elnök is beszélt. /Chirmiciu András: ’56-os megemlékezés Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./ Jámbor Ilona könyve: Péterszabó Ilona: ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/2007. február 10.A Régi(j)óvilág című regionális honismereti szemle lapindító író-olvasó találkozóját február 8-án Temesváron, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház nevében Szekernyés Irén irodalmi titkár, a Nyugati Jelen munkatársa köszöntötte a kultúrtörténeti esemény részvevőit. A temesvári Régi(j)óvilágot kiadó Szórvány Alapítvány elnöke, Bodó Barna elmondta, hogy a szemle az alapítvány honismereti stratégiájának a része. Következetes tervet azért kell kidolgozni a saját értékek újrafelfedezésére, mert a többségi nemzet kultúrája dominánssá vált. Mészáros Ildikó felelős szerkesztő hozzátette, hogy hisznek a regionalizmusban, a közigazgatási és államhatárokon átnyúló kulturális nemzetegyesítésben, szerzőik között is ezért szerepelnek temesvári, aradi, szegedi helytörténészek, kutatók és közírók. Az első, tavaly decemberben megjelent szám szerzői közül szót kaptak Ujj János, Oberten János, Koczka György és Jámbor (Péterszabó) Ilona. A szemle évente négyszer fog megjeleni. /(pataky): Lapindító író-olvasó találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 10./2007. november 15.Aradon a Jelen Házban november 14-én volt az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete, az In memoriam 1956 és a pécskai Kálmány Lajos Egyesület szervezésében az 1956-os megemlékezések utolsó rendezvénye, a Wittner Mária ‘56-os forradalmárral és halálraítéltjével, a FIDESZ jelenlegi országgyűlési képviselőjével tartott találkozó. Az összejövetelnek – váratlanul – egy másik vendége is volt: Ferencz Béla ferences szerzetes (Ervin atya), az 1956-os Szoboszlai-per egyik vádlottja. A rendezvény bevezetőjeként Baracsi Levente aradi református lelkész olvasta fel Albert Camus híres 1956-os írását a magyar forradalomról /A magyarok vére/, Jámbor Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket. Wittner Mária a forradalomban való részvétel egyéni, emberi vonatkozásaira helyezte a hangsúlyt, harcostársai emlékét felidézve beszélt arról a küzdelemről, amelyet a kivégzett hősök becsületének helyreállításért folytatnak ma is, amikor “még nem valósult meg az igazi rendszerváltás”. Ervin atya, aki a magyar forradalom kitörését Arad közelében, Máriaradnán érte meg deportálásban, ugyancsak személyes élményeiről beszélt, a Szoboszlai Aladárral való kapcsolatáról, amelynek következményeként súlyos börtönbüntetésre ítélték. A találkozót záró utolsó gondolatként Ervin atya így fogalmazott: “hajlandók vagyunk megbocsátani, ha bocsánatot kérnek tőlünk”, Wittner Mária pedig így folytatta: “A hóhér elvárja áldozatai bocsánatát, de ő képtelen megbocsátani. A kérdés: miért kellene megbocsátani, és kinek?” /Az 1956-os aradi megemlékezések zárómozzanata. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 15./2008. szeptember 2.Szeptember 1-jén volt ötven éve, hogy Temesváron kivégezték az erdélyi 56-os elítélteket. A Szoboszlay-per vádlottai közül tíz személyen 1958. szeptember 1-én hajtották végre a halálos ítéletet. Emlékszik-e még a köztudat azok nevére, akik vállalták a diktatúrával való szembefordulást? Álljon itt nevük: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, báró Huszár József, dr. Orbán Károly, dr. Kónya István, dr. Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István. Tervüket – egy romániai Keresztény Munkáspárt létrehozását – nem sikerült megvalósítaniuk, ügyüket elárulták, a résztvevőket bebörtönözték, tízet közülük kivégeztek. De nem a Szoboszlay-per volt az egyetlen 1956 után. Más perekben még öt személy ellen hoztak halálos ítéletet: Sass Kálmánt, dr. Hollós Istvánt, Szígyártó Domokost, Teodor Margineanut és Bíró Károlyt szintén kivégezték. A megtorlás idején tehát Romániában 15 személyt végeztek ki, közülük 10-et a Szoboszlay-ügyben. A vallatások és a börtönbüntetésekben elszenvedett kínzások következtében még 17-en életüket vesztették. 25 évi börtönbüntetésre ítéltek 43 személyt; 20–25 év közöttire 21 embert; 20 évi börtönre 36-ot; 15–20 év közöttire 29-et; 15 évre 57-et; 10–15 évre 24-et; 10 évre 112-őt; 5–10 évre 93-at; 5 évre 43-at; 1–5 évre 43-at; 1 év alatti börtönnel 117 személyt sújtottak. (Az adatok Péterszabó Ilona ‘56 után 57-en... a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvéből származnak.) A halálra ítéltek között volt Orbán István is, akinek gyermekei, unokái 2006. október 23-án, szülőfalujában, Csíkcsomortánban emléket állítottak. Fiát, Orbán Pétert 25 évre, lányát, Etelkát öt évre ítélték, a szintén csíkszeredai Vorzsák Jánost pedig hét évre. Ők azóta is, ma is emlékeznek. De emlékeznek unokái is. Orbán István emlékére, kivégzésének 50. évfordulóján emlékező szentmisét tartottak Csíktaplocán. A család megkoszorúzta a taplocai temetőben a hősök emlékművét, amelyen Orbán István neve is szerepel. /Takács Éva: Fekete betűs gyásznap. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 2./2009. augusztus 31.A hétvégén második alkalommal szervezték meg Tornyán a Nemzetiségek Találkozóját. Bemutatták Jámbor (Péterszabó) Ilona Tornya fényben és árnyékban című monográfiáját. Jelen volt Ujj János újságíró, valamikori tornyai iskolaigazgató. A szerző, a település szülötte. A nemzetiségek találkozója fő szervezői Tóth Piroska és Suttyák András volt. Jámbor Gyula újságíró elmondta, a szerző, aki mellesleg a felesége, hosszú évek óta gyűjtött anyagot a könyvhöz. A mű nem monográfia a szó szoros értelmében, inkább olyan összeállítás, amely az elmúlt négy évtized során a faluról különféle újságokban megjelent írásokat gyűjtötte egybe. Jámbor Ilona leszögezte: mivel nem történész, nem néprajzos, nem volt célja monográfiát írni, inkább a tornyai embereknek kívánt emléket állítani. A szabadtéri színpadon Boros Attila magyarul, Kokonai Ildikó románul konferálta be az ünnepi program résztvevőit, elsőként a házigazdákat, a Tornyai Sarjadék nevű ifjúsági csoport produkcióját. Másnap sokan megnézték Tóth Piroska és Suttyák András néprajzi gyűjteményeit. Negyven évvel ezelőtt a nemzetiségek a saját nyelvükön tanultak. Az 1968-as területi átszervezéssel Tornyát faluvá fokozták le, a nemzetiségek egy részének a kultúráját halálra ítélték. Az „eredmény” immár beért: az 1968-ban bentlakással működő nyolcosztályos, magyar nyelvű általános iskolának mára csak az emléke maradt. A magyar nyelvű elemi két éve szűnt meg, az anyanyelvű oktatást jelenleg egy óvodai csoport képviseli két-három magyar gyermekkel. /Balta János: Sikeres Nemzetiségek Találkozója Tornyán. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./2010. március 16.Emlékművet avattak PécskánHit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki. A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van... Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok. A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter. Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz. Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét. Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is. Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés. Az emlékmű alkotója Dinyés László Jámbor Gyula. Forrás: Nyugati Jelen (Arad) 2011. október 7.Magyar civilszervezetek fórumaEgy irányba húzni a szórványmagyarság szekerét Az Aradi Magyar Napok egyik rendezvényeként, kedden este a Jelen Ház kávézójában tartották meg az Arad megyei civilszervezetek fórumát, amelyiken Bognár Levente, RMDSZ megyei elnök köszöntötte a 12 szervezet képviselőjét. Értékelőjében sikeresnek tekintette az Aradi Állami Színházban megtartott néptáncgálát, amelyiken maga új arcokat, együtteseket is felfedezett. Mivel a kultúra támogatására létrejött civilszervezetek nagyjából ugyanarra a közegre fejtik ki hatásukat, a programok egymásra szervezésének az elkerüléséért össze kell állítani a jövő évi magyar rendezvényeknek a programját. Azt is meg kellene vitatni, hogy a megyebeli civilszervezetek a jelenlegiek mellett, milyen új irányba indulhatnának el, hogy minél több magyart bevonhassanak a rendezvényeikbe. A nyilvántartásban ugyanis 22 civilszervezet szerepel, amelyeknek a tevékenységét, a rájuk vonatkozó összes tudnivalót egy közös adatbázisba kellene foglalni az információáramlás megkönnyítése érdekében. Az elnök utóbbi állítását Jámbor Ilona, az In Memoriam `56 Egyesület elnöke is alátámasztotta. Dr. Túsz Ferenc, az Aradi Kulturális Autonómia Tanács elnöke a civilszervezeteknek küldött felhívásokra történő gyér visszajelzést, a részükről tapasztalható kevés mozgást kifogásolta. Megköszönte Nagy Istvánnak, amiért oroszlánrészt vállalt a Tanács alapszabályzatának a kidolgozásában. Legnagyobb gondnak az utánpótlás kérdését tekinti, mivel nem érti, miként lehetséges, hogy az anyanyelvű oktatásban a magyar vagy magyar származású gyermekeknek csupán a fele vesz részt. Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke a kérdésre válaszolva kijelentette: a megyebeli, továbbtanuló diákoknak a 70%-a a Csiky Gergely Főgimnáziumban folytatja a tanulmányait. Annak kellene utána járni, hogy az erdőhegyi végzősök miért a kisjenői román nyelvű líceumba iratkoztak? Dancu Angéla, a pécskai Búzavirág Egyesület alelnöke cáfolta az olyan híresztelést, miszerint a pécskai végzősök többsége románul tanulna tovább. Dr. Túsz Ferenc újabb hozzászólásában a jövő tavaszra tervezett 42. Magyar bál sikere érdekében szeretné bevonni a civilszervezeteket is. Almási Vince, a kisiratosi Pro Ki Dor Egyesület képviseletében elmondta: a helybeli napközi beindításához nem hagytak jóvá számukra pedagógus állást, ezért az ott dolgozó óvónőt az Egyesület alkalmazta. Arra kérte az oktatásra szakosodott civilszervezetek vezetőit, hogy az iskoláik fenntartása érdekében ne vigyék el egymástól a gyermekeket, inkább olyan szórványtelepülésekről pótolják a hiányt, ahol amúgy sincs anyanyelvű oktatás. Bognár Levente a Kisszentmiklósról a Csiki Gergely Főgimnáziumba ingázó gyermekek utazási nehézségeire hívta a fel a figyelmet. Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke a Kölcsey Diákszínpad sikeres kisiratosi fellépéséről, a hétvégi táncház mozgalom szükségességéről beszélt. Jövőre új, érdekes előadássorozatot kívánnak beindítani, de tudni szeretnék, milyen témakör érdekelné a hallgatóságot. Szerinte, aki a magyar napilapot nem olvassa, az teljesen kimarad a magyar közéletből. Szabó Mihály RMDSZ ügyvezető elnök megemlítette: amíg a Communitas Alapítványtól nyert pályázat jóvoltából volt pénz táncoktatásra, az működött. Hadnagy Éva elmondta: a Csiky Gergely Főgimnáziumban kedd délutánonként táncoktatás folyik gyermekek számára, de táncházat is lehetne szervezni. Albert László AMISZ-elnök az általuk szervezett koncertekről, a megyei ifjúságot megcélzó programokról, majd a szociális téren kifejtett munkájukról beszélt. Mivel jövőre 20 éves az AMISZ, az ifjúsági találkozók megszervezése mellett az évfordulóra külön programmal készülnek. Bognár Levente a civilszervezeteket a majálisok közös programjaiba is szeretné bevonni. Hadnagy Éva szerint sok olyan érettségizett magyar fiatal van, aki az egyetemi tandíjat munkával kénytelen előteremteni. Faragó Péter parlamenti képviselő a népszámlálás eredményességének a növelésébe a civilszervezeteket is szeretné bevonni, mivel a mostani népszámlálás sikerének óriási jelentősége van a magyarság következő évtizedében, hiszen a létszám szerint igényelhetjük a különböző támogatásokat. Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Egyesület elnöke, tanárként kijelentette: az újságban azt olvasta, népszámláló biztosi teendőkre keresik a magyar pedagógusokat, miközben sem magát, sem az ismeretségi körébe tartozó pedagógusokat nem kereste meg senki. A továbbiakban válaszolt a civilszervezetek képviselői által felvetett kérdésekre, kijelentve: a Kulturális Autonómia Tanács az RMDSZ-nek az egyik szaktestülete. Mivel maga nem RMDSZ-tag, a Tanácshoz való tartozást sem érzi magára nézve kötelezőnek. Az oktatási stratégia a rendszerváltás óta készül, eredmény nélkül. A maga részéről megígéri, hogy a következő Klébelsberg-napon oktatási fórumot szerveznek. Pozsár Ibolya, a Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója hozzászólásában a gazdasági érdeknek a közművelődési, szociális érdekkel való összekapcsolását szorgalmazta. Almási Vince a megyei civilszervezetek által szerkesztett, az összes adataikat tartalmazó füzet kiadását szorgalmazta. Miután ismertető hangzott el a Katalin Egyesület munkájáról is, végső értékelőjében Bognár Levente hangsúlyozta: politikai felfogástól függetlenül, mindenkit a magyar érdek szolgálatára kér, magyarokként ne gyengítsük, hanem inkább fokozzuk egymás munkájának a hatékonyságát. Vagyis, mindnyájan egy irányba húzzuk azt a bizonyos szekeret. Balta János Nyugati Jelen (Arad), 2012. február 24.A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társaiSzoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben. A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt. A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak. A kivégzettek név szerint: Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek. Moyses Márton Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök. 1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette. A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is. Ordas underhang.freeblog.hu Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11) A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük. Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx Erdély.ma 2012. június 29.Összeállításainkat lapelődünk, a Romániai Magyar Szó vezércikkeiből, vezető publicisztikai írásaiból, illetve utolsó számához érkezett lapunk, az Új Magyar Szó vezércikkeiből készítettük. Így írtunk mi – amíg lapjaink megjelenhettek.Romániai Magyar Szó • Új esztendő, új lap. Úristen, újra merjük kezdeni az életet? Újra lehet nagy lélegzetet venni, telefonon nyíltan beszélni, levelet írni, politizálni, érvelni, ellentmondani, meghallgatni az ellenfelet, újra lehet ellenzékinek lenni, gyakorolni a türelmet, a toleranciát vagy félreállni éppen, meggyőződésünk szerint... (Marosi Barna, 1989. december 31.) • Most zsibong a villamos. Mindenki beszél mindenkivel, ismeretlenek ismeretlenekkel. Mindenkinek pereg a nyelve, mindenki szapora szavú, sőt, szószátyár. Mindenki cseveg vagy csattog, kifejt vagy beolvas. Mindenkinek véleménye van. Miről beszél a halottaiból föltámadt utazóközönség? Ha lenne túlvilág és a nép legszeretettebb fia hallaná ezeket a hűségnyilatkozatokat... Egy asszony sír. Zokog. Egyetlen szót motyog maga elé. „Ellopták, ellopták...” Kérdik tőle, mit loptak el magától, jóasszony? De ő nem válaszol. Sír tovább. Én - tudom, mit loptak tőle a tolvajok. 25 esztendőt az életéből. (Szász János, 1990. január 16.) • A matracokon csupán a lepedő van. Párna, pokróc sehol. A kaparásra várakozó nőkön viszontlátom azt a toldott-foldott, elnyűtt, gombok, pántlikák helyett madzaggal ellátott, télen-nyáron használatos, flanellanyagból készült szerelést, amelyet gyermekeim születésekor nekem is alkalmam volt hordani. De nemcsak a ruhák, hanem a műtétre használt felszerelés is régi... Az ágyakon hárman, négyen ülnek, kuporognak, mert lefeküdni lehetetlenség. Egyesek a. folyosókon sétálnak le-fel, mások a WC-helyiségben cigarettáznak, ahol vágni lehet á füstöt... A jelenlevők között egyetlen lány van. Legtöbbje két-három gyerekes fiatalasszony... Terherbeesésről, családi helyzetről folyik a nyomott hangulatú társalgás... Senki sem nevet. A férfiakat szidják: amióta szabad és olcsó a kaparás, nem vigyáznak úgy, mint eddig. (Guther M. Ilona, 1990. augusztus 19.) • Domokos Géza: - Igaztalanok lennénk, ha nem köszönnénk meg az RMSZ-nek azt, hogy bár független lap, kezdettől fogva támogatta az RMDSZ-t. Közölte a dokumentumait, segítette szándékait, a választások után képviselőit. Persze, sok mindenről írhatott volna, jobban, elmélyültebben, érdekesebben. De nem hiszem, hogy szakmai tanácsokat kell adnunk a szerkesztőknek. Fontos, hogy tőlünk minél több információt kapjanak, és éppen mert független lap, ennek a jegyében próbálja olykor alaposabban mérlegelni állásfoglalását ... (1991. január 4.) • A kolozsvári Nu kérdéseire válaszolva Tőkés László püspök elismerte: tulajdonképpen kissé többet beszél a kelleténél; s annyi megnyilatkozása van, hogy azt lehet hinni: propagandát folytat. De nem ő kezdeményezi ezeket, nem tehet róla, mert állandóan kérdésekkel bombázzák. „Ez az én sorsom, s nagyon sokszor bánt, mert kevesebbet kellene beszélnem és felkészültebben, megfontoltabban!” (Távirati stílusban, 1991. április 3.) • Aki Nagylakon át készül kilépni az országból, jó, ha fölszereli magát vízzel, szalonnával, pokróccal, no meg hordozható vécével vagy bilivel. A kocsisor ugyanis általában a városka közepéig nyúlik, a várakozási idő 8-12 óra. Újabban mindenki egyetlen sorba kell hogy beálljon, akár hétvégi bevásároló turista, akár átutazó külföldi, s az sem mérvadó, hogy kikapcsolódni, rokonlátogatásra vagy éppen temetésre igyekszik. Az út mindkét oldalát bokáig ellepő civilizációs hulladékban, tűző napsütésben békésen olvasó, kártyázó, sörözgető emberek láttán támadt egy ötletem: mi lenne, ha egy bátor magánvállalkozó nemzetközi pikniktábort nyitna a határszélen? (Péterszabó Ilona, 1991. augusztus 14.) • Persze, Mihail Szergejevicsnek igaza van: nem babra megy a játék. Véres csatákat jósol és joggal retteg, hogy elszabadulhat a pokol. A Nyugat szorongása sem oktalan, hiszen a több részre hulló birodalomban oszlik a fegyver, a bizalmatlanság és a veszély is... Hogy mire ébredünk holnap, azt nem tudni, ám jó lenne remélni, hogy a most valóban „szabaddá lett népek” nemcsak saját érdekükben, hanem egy világ javára képesek lesznek felelősen, emberien sáfárkodni szabadságukkal. Hogy a világ megkönnyebbülve, s ne gyászolva búcsúzhasson a Szovjetuniótól. (Kiss Zsuzsa, 1991. december 11.) • A Kovászna megyei román napilapban megjelent egy egyetlen kérdésből és rövid válaszból álló interjú Petre Roman pártelnökkel. Az újságírónak arra a kérésére, hogy üzenjen valamit a Kovászna megyei románoknak, a pártelnök azt felelte: „Hamarosan gondolkodni fogunk azon; hogy konkrét módon a segítségére siessünk Hargita és Kovászna megye románságának.” Erre mondja az erdélyi ember, hogy most már nem tudjuk, féljünk-e vagy megijedjünk. (B. Kovács András, 1992. április 2.) • Az eltelt kilenc év távlatából elsősorban az a jelentős, hogy ez a Szövetség létrejött, de ennél is fontosabb, hogy ma is él; sőt, országos és nemzetközi elismerésnek örvend... emlékidézésen túl mi magunk is feltehetjük a kérdést: mit köszönhetünk egyáltalán a kilenc éve létező Szövetségnek? Ment-e általa a világ elébb? Ha a konkrét eseményeket nézzük, akkor azt kell mondanunk: nem igazán. De ha a világot veszszük szemügyre, akkor legyünk őszinték: mégis, mégis… (Cseke Gábor, 1998. december 24.) • Egyetlen népet sem dolgoztattak olyan kitartóan és kilátástalanul a rendszerváltás előtt itt, keleten (és sehol), mint a románt. És persze, az együttélő nemzetiségeket – ez most nem a politikai szólam sztereotípiája, ez a legvadabb valóság. Csatornaépítő nép ez, és közben számolatlan hordatták el a hegyeket, fúratták az alagutakat, vágattak völgyet. Tavakat szárítottak ki csak azért, hogy nagyjából ugyanazzal az értelmetlen célszerűséggel néhány kilométerrel arrébb megássák a tó új medrét. Ezzel csak azt mondom, jobb sorsot érdemelne a honpolgár Romániában, legalább olyat, ahogyan a többi él a körülöttünk levő elérhetetlen Európában. (Oláh István, 1999. január 14.) • Mindeddig mondhatnám zokszó nélkül görgettük a lejtőn felfelé magunk előtt a követ. Volt, aki kidőlt, volt, aki azt mondta, hogy ennyiért minek, s volt olyan is, aki azt hitte, másfelé könnyebben boldogul. De mindig maradtunk annyian, hogy a lap elkészüljön, útnak induljon az olvasó felé. Hogy akik maradtak, miért maradtak? Biztosan nem a pénzért, de a dicsőségért sem. Mert abból jutott ki talán a legkevesebb. Változott a világ, s ha más területeken nem igazán, sajtóvidéken hamar kialakult a „piacgazdaság”, ami minden magánvállalkozásnak, tehát nekünk is azt jelentette, hogy van avagy nincs miből, de az adókat fizesd, a lakosság mindegyre csappanó jövedelmeit vedd figyelembe, ne kérj annyit, amibe a lap kerül, csak amennyit az olvasók valahogy ki tudnak szorítani... újságra is. Jöttek aztán az olyanszerű kihívások (igények?), hogy hagyjuk már a politikát, tekintsünk el a rossz hírektől, inkább adjunk valami színeset, valami izgalmas gyilkosságot, napi szenzációt. Nem így tettünk. Folytattuk úgy, ahogy a lelkiismeretünk diktálta. Olvasóink majd megítélik, hogy amit kaptak, tájékoztatás volt-e avagy propaganda... (Gyarmath János, 1999. március 12.) • 1989 előtt egy „jobb” állami, azaz kisajátított lakást csak „bizonyos” emberek kaphattak meg. Ezek a bizonyos emberek pedig most mint becsületes, némely esetben „jó magyar” adófizető polgárként tetszelegnek. És talán el is hiszik nekik azok, akik nem ismerték őket azelőttről. Néha épp újságírók... És az olvasók még sajnálják is őket: szegény emberek! Most jön a csúnya külföldre távozott tulaj, aki amúgy is már jól megszedte magát külföldön, és még van képe visszakövetelni a tulajdonát! Szerencsétlen, becsületes embert pedig volna szíve az utcára tenni? Aki azóta már annyit költött a régi, düledező házra (1989 előtt többnyire állami pénzeket)? (Debreczeni Éva, 1999. július 21.) • Ha tömören meg kéne fogalmaznom a Sabin Gherman által mondottak üzenetét, arra gondolhatnék, amit talán legfrappánsabban Molnár Gusztáv körültekintő vizsgálódása közvetít számunkra: nagy változások vannak készülőben, köztük a (nemzet)állam fogalmának kiüresedése, helyettesítődése. Velünk és általunk, miközben holnapunk nem lesz látványosabban más, mint tegnapunk. Felötlik előttem, hogy gimnazista koromban, egyik fizikaóra után felírtam füzetem hátlapjára, emlékeztetőül, az épp hallottakat: 1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás. Beleborzongtam, hogy addig még tizenegynéhány év van, aztán ki is ment a fejemből, de ott volt a tudatomban. És íme, ez is lecsengett, mert ez a dolgok rendje. Valami ilyenszerű eszközre gondolok, ha nem tűnik ellentmondásosnak: aktív türelem. (Szonda Szabolcs, 1999. augusztus 15.) • Bevallom: néha zavart mostanáig a „zöldek” agresszív hangoskodása, de rá kell jönnünk: nekik van igazuk. Addig kell a hatóságok képébe üvölteni, amíg nem késő. Amíg még nő a fűszál, a tölgy, a fenyő, és hal van a vizekben. Mert íme: ott, a Szamos és a Tisza egyes magyarországi szakaszain már nincs hal. Nincs semmi. Csak üres, kihalt víz, és gyűlölet azok iránt, akik miatt ez megtörtént. Persze ha eltekintünk a katasztrófa hatásától, akkor azt is mondhatjuk: jó, hogy bekövetkezett a szennyezés. Ez nem cinizmus, csak a dolgok reális értékelése. Hiszen mi más, ha nem egy természeti katasztrófa ébresztheti rá térségünk országait, népeit az egymásrautaltságra, az összetartozásra, arra a felismerésre, hogy egymás nélkül semmire sem mehetünk, és hogy egymásnak mennyit árthatunk. (Máthé Éva, 2000. február 11.) • Az RMDSZ-nek nem szabad engednie, hogy belső életét megfertőzze az általa oly szokszor megbélyegzett ún. balkáni politizálási stílus. Az egyet ígérés és a mást csinálás. A ki- és beszámíthatatlanság. A csalás, a hazugság. Épp arról az értékéről mondana le, amit mások annyira irigyelnek. Amiért sokszor megfojtanák egy kanál vízben. Most sem különben. Választási évben vagyunk. Jogaink érdekében: el kell mennünk szavazni. Vitákon innen és túl. S el is fogunk menni. (Cseke Gábor, 2000. május 12.) • Igen, a valóság lehangoló és szomorú mostanában mifelénk. De a bajokat nem orvosolhatjuk, ha állandóan ezeket ismételjük, mindenből csak a negatívumot emeljük ki... tessék már egy kicsit mosolyogni, egy piciny oka biztosan mindenkinek van rá. Még azoknak is, akik el akarják velünk hitetni, hogy a világ csak rossz. (Sike Lajos, 2000. augusztus 1.) • Utakat az államfő látogatása előtt is javítottak. Most erre csak rövid szakaszon volt szükség. Igaz, jellemző módon erre is ott került sor, ahol a miniszterelnök és csapata járt. Csíkszeredában a Coşbuc utca régen feltört szakaszára most egyből jutott pénz. Nem rossz ez most sem, csak azt nem érteni, hogyan juthatott most és korábban egyáltalán? Ha nem lenne ez az egybeesés, dicsérném a megoldás ötletgazdáját. (Daczó Dénes, 2001. szeptember 20.) olitikai vagy egy diplomáciai szakértő, egy szakújságíró, egy (esetleg magyar származású) szenátor vagy képviselő. Ne adj’ isten, maga az elnök. Azaz: valamelyik bunkó jenki. Aki szeret sommásan, leegyszerűsítve fogalmazni. Mint a vadnyugati filmjeikben: valaki vagy jó vagy rossz. Szép vagy csúf. Hófehér vagy éjfekete. Ha az árnyalatokat el is hanyagolják, általában nem tévednek nagyot... Alaptalan feltételezések, származást firtató sandaságok helyett inkább arra kellene összpontosítanunk szellemi és politikai energiáinkat, hogy legközelebb ne mondhassanak kedvezőtlent rólunk. (Siklósi Nándor, 2002. november 20.) • A rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat. Közben nap mint nap harcot folytattunk az újabban már arab kézen levő fő lapterjesztővel, futottunk – bár nem ez lenne a feladatunk – a reklámokért, hirdetésekért. Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk. Érdekes módon pontosan akkor fuccsolunk be, amikor érdekvédelmi szervezetünk kormányra került... Reméltük: az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten… Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel. 2012. október 24.Emlékezés 1956 hőseireGloria victis Az aradi In memoriam 1956 Egyesület az RMDSZ-szel közösen október 23-án az RMDSZ aradi székházában az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra, anyaországi és a romániai eseményeire, az ezt követő megtorlásra és áldozatokra emlékezett. A rendezvényt megnyitó Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester a fiatalokhoz fordulva azt mondta: a szabadság eszméjét ápoljuk, s átadjuk a fiataloknak, hogy vigyázzanak rá. Az 1956-os eseményekről Jámbor Ilona, az In memoriam elnöke tartott előadást, amelybe felolvasások ékelődtek be. Az 1956-os októberi forradalom Magyarországon a fennálló társadalmi rend és államhatalom gyökeres megváltoztatását tűzte célul. A szovjet fegyveres beavatkozással rövidesen szabadságharccá alakult forradalom ugyan nem érte el célját, de egy kis nép erkölcsi győzelmét jelentette a világ akkori egyik legfőbb hatalmával szemben, és – később derült ki, ma már tényként kezelik a történészek – a kommunizmus végének kezdeteként értékelhető. A magyar október nem maradt visszhang nélkül más országokban sem, az egyik éppenséggel Románia, s abban mindenekelőtt Erdély volt. Az előadó vázolta a magyar forradalom kitörésének nemzetközi és magyarországi hátterét, lefolyásának főbb mozzanatait az egyetemisták október 23-i tüntetésétől, amelyhez végül százezrek csatlakoztak – ezt ünneplik az 1956-os forradalom kitörése pillanataként. A szovjet hatalom nem nézhette szótlanul, hogy a láger egyik tagországa megszökjön a szocialista táborból és már október 31-én a fegyveres beavatkozás mellett döntött, november 4-én pedig megindult a támadás. A magyar hadsereg nem vette fel a harcot, a szabadságharcosok viszont igen – a fegyveres összecsapásoknak mintegy 2700 magyar áldozata volt. A román pártvezetés teljes mellszélességgel kiállt a magyarok ellen, Gheorghiu Dej és Emil Bodnăraş a fegyveres beavatkozás támogatását is felajánlották a szovjet pártvezetőnek, Hruscsovnak, s amikor Nagy Imrét, a forradalmi kormány elnökét letartóztatták, örömmel ajánlották fel annak „befogadását” Snagovon. Dej kormánya a magyar tragédiát arra használta fel, hogy totális ellenőrzés alá vonja Romániát, és törvényes okokat találjon a nemzeti kisebbségek, a más nézeteket vallók, az ún. „osztályidegen elemek” megfélemlítésére, eltávolítására, csírájában fojtva el bármilyen próbálkozást a magyar forradalommal való szolidaritás megnyilvánulása kapcsán. A magyar forradalom napjaiban Romániában számos szimpátia-megnyilatkozásra került sor. Aradon például a Téba textilgyár munkásnői az élelmiszerellátás helyzetét feszegették, mondván, hogy Magyarországon is bizonyára ezért tört ki a forradalom. Temesváron a Műszaki Egyetemen tartottak nagy diákgyűlést, amelyen nemcsak diákjóléti követelések hangzottak el, hanem a társadalmi és politikai életet érintők is. Egy csoport diákot már az okt. 30-i gyűlés után letartóztattak. Kolozsváron, a Bolyai Egyetemen a forradalommal szolidarizáló röpcédulák jelentek meg, és más megmozdulások is voltak, például a Házsongárdi temetőben. Természetesen nemcsak az egyetemi diákság szervezkedett: az 1957-től sorra került perekben egyre-másra került felszínre a szervezkedő csoportok tevékenysége. Több mint hatvan olyan – főleg magyar résztvevőket tömörítő – politikai csoportosulás volt Romániában, amelyek tagjait 1956–1965 között összesen sok ezer évi börtönre vagy kényszermunka-táborra ítéltek. Stefano Bottoni történész kutatásai szerint Romániában 1956–62-as időszakban több mint 20 ezer letartóztatás történt, csak 1957–59 között közel tízezer ítélet született. A Securitate 1959. januári összesítése szerint 1955–58 között 30 személyt ítéltek halálra, közülük 17-et kivégeztek. Közöttük nem szerepel a (Pécskán és Aradon is szolgált) Szoboszlay Aladár katolikus pap nevéhez fűződő perben született tíz végrehajtott halálos ítélet áldozatának neve. A mai előadáson a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai – Veres Bernadette, Kis Zsuzsanna, Kócsó Alexandra, Csiki Gergely, Kakucs Dániel – részleteket olvastak fel Pietsch Miklós, Kelemen Kálmán, Bartis Ferenc, Varga László és Dávid Gyula 1956-os elítéltek naplóiból, könyveiből, visszaemlékezéseiből, valamint Tófalvi Zoltánnak az 1956-os romániai eseményekkel, megtorlásokkal kapcsolatos könyvéből. A rendezvény keretében a szervezők bemutattak mintegy hatvan, az 1956-os forradalomról szóló, Magyarországon és Romániában megjelent könyvet, valamint a temesvári Luigi Varga néhány, a Szoboszlay-perbe foglaltak emlékére készített grafikáját. A rendezvény végén 14 gyertyát gyújtottak a Szoboszlay-perben kivégzett tíz mártír, az érmihályfalvi csoportból Sass Kálmán és dr. Hollós István, valamint Theodor Mărgineanu borgóprundi hadnagy –, továbbá a név szerint meg nem nevezett sok-sok mártír emlékérre. Nyugati Jelen (Arad) 2013. január 30.Múltunk, hőseink, áldozataink emlékezetéreTartalmas és sikeres évet tudhat maga mögött az aradi In memoriam 1956 Egyesület. Már rögtön az év elején – márciusban – megnyerték a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, melyet a külföldi magyar emlékhelyek létesítésére írtak ki – tudtuk meg Jámbor Ilona elnöktől. – Szinte az egész 2012-es év ráment arra, hogy az emlékművet – amellyel már 2006 óta foglalkozunk, és a Szoboszlay-per 57 áldozatának fogjuk felállítani Pécskán – végre helyezzük sínre. Megnyertük a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, aztán elhúzódott kissé, amíg a pénz a számlánkra került, így a határidővel is csúsztunk. Most viszont minden jel arra mutat, hogy be tudjuk tartani az idén március 15-ére kitűzött avatási ünnepség határidejét. A ceremónia Pécskán lesz, hivatalosak lesznek a még élő elítéltek és a még élő hozzátartozók, valamint – természetesen – a Külügyminisztérium képviselői, hiszen a támogatás zömét tőlük kaptuk. Eddig jelentős támogatást kaptunk még a pécskai önkormányzattól, Böszörményi Zoltántól, Bacsilla Sándortól, Gellén János magyarországi vállalakozótól. Nagyon örülünk, hogy ezt sikerül megvalósítani, ezen kívül azonban még sok mindenre kellett és kell pénzt gyűjteni, hogy a mellékes kiadásokat is tudjuk fedezni. Éppen ezért nem zárkózunk el a további támogatásoktól sem, szívesen vesszük a segítséget azoktól, akik szívügyüknek érzik a kommunizmus áldozatai emlékének ápolását, a közelmúlt sötét dolgainak tisztázását – de nemcsak. Internetes portálunkon – www.inmemoriam1956arad.ro – a kapcsolatot és a bankszámlaszámokat a „Kapcsolat” címszó alatt lehet megtalálni. Nagyon köszönünk minden támogatást, hálásak vagyunk mindenkinek, aki anyagi és erkölcsi támogatással egyaránt segíti tevékenységünket. A március 15-én felavatásra kerülő emlékmű talapzatába az összes támogató nevét be fogjuk írni, ezen kívül az ünnepségen a támogatók meglepetésben részesülnek, amit most nyilván nem árulhatok el. Természetesen tovább értékesítjük a téglajegyeket, melyek árusításának beindításával egy időben kétnyelvű (román–magyar) emlékkönyvet nyitottunk, amelybe minden vásárló teljes névvel, aláírással bekerül. A Temesváron élő aradi képzőművésszel, Varga Luigi Istvánnal készíttettem grafikákat, szám szerint négy darabot, amiket majd valamilyen módon szintén értékesíteni fogunk, vagy elajándékozunk. 2012-ben is folytattuk a gyűjtést az ’56-os könyvtár kialakítására (van már körülbelül 100 kötetünk), mely gyűjtés gyakorlatilag folyamatos. Minden ’56-tal kapcsolatos könyvet, kiadványt szívesen fogadunk, és amint lesz egy erre alkalmas hely, majd ki is állítjuk azokat. Tavaly október 23-án szerveztünk az RMDSZ-szel közösen egy megemlékezést: az RMDSZ székházában gyertyát gyújtottunk az elítéltek tiszteletére, ahol a csikys diákok ’56-os elítéltektől olvastak fel idézeteket. Ebbe az ünnepségbe először sikerült bevonni a diákokat – legnagyobb örömömre. – Jó a kapcsolat a többi civilszervezettel? Lesznek közös rendezvények a jövőben? Egyáltalán milyen tervek, célok előtt áll az In Memoriam 1956 Egyesület? – Minden fórumon, ahol civilszervezetek vannak jelen, hangsúlyozom, hogy nincs igazán együttműködés, pedig olyan kevesen vagyunk itt Aradon, és mindenki támogatja a másikat, de az együttműködés mégis nehezen jön össze. Jó lenne, ha a civilszervezetek több közös rendezvényt szerveznének, hisz ez mindenkinek a javára válna. A másik dolog – én úgy látom, ebből még nagy baj lesz a közeljövőben –, hogy a civilszervezetek vezetői mind középkorúak, tehát minél előbb ki kellene jelöljük magunknak azt a fiatalt, aki a nyomunkba léphet. Hiszen, ne adj isten, valami történik hirtelen, nem lesz, aki folytassa a munkánkat. Erre kellene összpontosítani, valahogy megfogni a fiatalokat, kedvet teremteni nekik, hogy nyomdokainkba lépjenek. Minden civilszervezet vezetője meg kellene keresse az erre rátermett embert. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, szívesen látunk és örömmel fogadunk új tagokat egyesületünkbe. Régi álmom, hogy bevonjuk a diákokat is, valahogy megfogjuk, érdekeltté tegyük őket. A tavaly októberi megemlékezésen a diákok lelkesedését látva örömmel és meghatódottan, felbuzdulva írtam tavaly egy dokumentumjátékot a Szoboszlay-üggyel kapcsolatosan, ami még nem lett előadva. Van még valaki, aki megígérte, hogy drámát fog írni, remélem, meg is valósul. Ilyesmikkel próbálnánk közelíteni, nyitni a diákok felé. Az Alma Mater Alapítvánnyal közösen a napokban meghirdetünk egy ‘56-os témájú pályázatot a diákok között – lehet esszé, interjú, riport, bármi, amit ők akarnak. Ezt szeretnénk minél hamarabb elindítani. Valamikor október folyamán ünnepség keretében díjazni is fogjuk a nyerteseket. Mozgalmas évnek nézünk elébe idén is, hiszen másfél hónap múlva emlékmű-avatás, dolgozunk terveken, pályázatokon, melyekkel a fiatalokat be tudjuk vonni, aztán lesz az októberi ünnepség, a koszorúzásokon való részvétel és nagyon szeretném, hogy idén román nyelven is kiadjuk a Szoboszlay-per történetét. Fontosnak tartom, hogy nyissunk a románok felé is, hiszen ’57-ben az 57 letartóztatott között román is, magyar is volt. Demény Ágnes Nyugati Jelen (Arad), 2013. március 13.Emlékművet állítanak Pécskán a Szoboszlay-per elítéltjeinekAz Arad megyei Pécskán pénteken avatják fel azt az emlékművet, amellyel az 1958-as Szoboszlay-per tíz kivégzett és 47 bebörtönzött elítéltjének állít emléket az aradi In Memoriam 1956 egyesület. Jámbor Ilona, az egyesület elnöke elmondta, a pécskai megemlékezésre meghívják a Szoboszlay-per még élő elítéltjeit és a már nem élő elítéltek hozzátartozóit. Az emlékművet a 92 éves Ferencz Béla Ervin atya, gyergyószárhegyi ferences rendházfőnök leplezi le, akit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek a perben. A pécskai Szentháromság Parkban már áll a márvány borítású, piramist idéző emlékmű, a budapesti Dinnyés László alkotása, amelyre a per valamennyi elítéltjének felvésték a nevét. Mint Jámbor Ilona elmondta, az emlékmű voltaképpen egy ötágú csillag letört ágát ábrázolja, amelyen átüt egy fekete rózsa. Az emlékállító egyesület elnöke elmondta továbbá, azért Pécskán avatják az emlékhelyet, mert ott szolgált római katolikus papként a kommunista koncepciós per fővádlottja, Szoboszlay Aladár, és több elítélt is pécskai illetőségű volt. Hozzátette, az avatás időpontját részben a körülmények tolták ki március 15-ig. Az In Memoriam 1956 egyesület 2006 óta gyűjtötte az adományokat az emlékállításhoz, a folyamat azonban tavaly gyorsult fel, amikor elnyerték a magyar külügyminisztérium támogatását, s mostanra sikerült megvalósítani a terveket. Szoboszlay Aladárt és 56 vádlott-társát államellenes összeesküvés vádjával ítélték el 1958-ban. A római katolikus pap Confederatio című művében egy Arad központú román-magyar konföderáció létrehozásáról írt. Több társával azt tervezték, hogy az 1956-os magyar forradalommal párhuzamosan Romániában is forradalmat robbantanak ki. A Securitate azonban hamar felgöngyölítette az ügyet és letartóztatta a szervezkedőket. A kolozsvári Szoboszlay-perben 11 vádlottat golyó általi halálra, a többieket pedig súlyos börtönbüntetésre ítélték. Szoboszlay Aladárt és kilenc társát ki is végezték. Az elítéltek hozzátartozóinak a kérésére a kolozsvári táblabíróság 2010-ben újratárgyalta a Szoboszlay-pert, és jogerősen felmentette az elítélteket. MTI Krónika (Kolozsvár), 2013. március 15.Március 15 – Nyugodt ünneplés fagyos időben ErdélybenErdélyben szinte valamennyi magyar lakta településen nyugodt hangulatban, de mostoha időjárási viszonyok között ünnepeltek a magyar nemzeti ünnepen. Kolozsváron idén is összefogta a román és a magyar politikai erőket a magyar nemzeti ünnep. Az egykori Biasini szálló falán álló Petőfi-emléktábla előtt Máté András Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöke és Gergely Balázs, az ellenzéki Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, valamint a kormánypárti Horia Uioreanu megyei önkormányzati elnök és az ellenzéki Emil Boc polgármester is beszédet mondott. Megannyi rendezvényen felolvasták a szervezők Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök ünnepi üdvözletét. A korábbi évek gyakorlatától eltérően a román kormányfő idén csak az RMDSZ-en keresztül juttatta el az üzenetét az ünneplések helyszínére, a miniszterelnöki hivatal honlapján nem jelent meg a dokumentum, és a román hírügynökségek sem ismertették annak tartalmát. A magyar nemzeti ünnepen csupán Aradon szervezett ellentüntetést az Új Jobboldal nevű román szélsőséges nacionalista szervezet. A mintegy negyven fős felvonuló csoport az aradihirek.ro portál tudósítása szerint megpróbált elégetni egy papírból készült székely zászlót. A papír azonban a mostoha időjárási viszonyok közepette átnedvesedett, és nem gyulladt meg. Az Arad megyei Pécskán az 1958-as erdélyi Szoboszlay-per tíz kivégzett és 47 bebörtönzött elítéltjének állítottak emléket. Jámbor Ilona, az eseményt szervező In Memoriam 1956 egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: akárcsak az 1848-as forradalom, a Szoboszlay Aladár nevével fémjelzett 1956-os forradalmat követő szervezkedés is a szabadságszeretetről szólt. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a székelyföldi Gelencén mondott beszédet az ünnepségen. Kijelentette, ma az autonómia az a cél, amelyért össze kell fogniuk a magyar szervezeteknek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kalotaszeg fővárosába, Bánffyhunyadra hirdette meg központi rendezvényét. A helyi idő szerint 20 órakor (közép-európai 19 óra) kezdődő rendezvényen Tőkés László EMNT-elnök, és Toró T. Tibor EMNP-elnök is beszédet mond. Toró T. Tibor délután a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál tartott rendezvényen is részt vett. Abbéli meggyőződéséről beszélt, hogy Erdélyben is, de szerte a Kárpát-medencében is lehet és érdemes magyar jövőt építeni. Tőkés László a nagyváradi Szacsvay Imre-szobornál kijelentette: „amíg nem vesszük kezünkbe a sorsunkat, amíg a népakarat és az önrendelkezés nem valósul meg, addig csak áltatjuk magunkat azzal, hogy szabadok vagyunk". MTI Erdély.ma, 2013. március 16.Emlékművet avattak PécskánHit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki. A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van... Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok. A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter. Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz. Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét. Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is. Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés. Nyugati Jelen (Arad), 2013. október 10.Beszélgetés Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökévelGazdag, színes programokat terveznek Jankó András, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke a minoriták tiszteletére szervezett, könyvbemutatóval egybekötött előadáson a következő időszak programjairól beszélt, amelyeket a következő beszélgetésben próbálunk számba venni. – Elnök úr, megkérném az Egyesület közeljövőben tervezett programjának a bővebb ismertetésére. – Talán előbb érdemes lenne szólni a Havi Szemle utolsó, szeptember–októberi számáról, ami kissé bővebb terjedelemben, 56 oldalon jelent meg. Szerintem nem csak bővebb, hanem tartalmasabb, színesebb is, vagyis az Aradi Magyar Napokhoz méltó, ünnepi kivitelezésben látott napvilágot. A címlapon egy szép Hajós-képet, míg belül 26 író–költő írásait tartalmazza, akik közül 13 aradi. Az aradiak közül Szabó Péter verse, Péterszabó Ilona és Erdélyi István prózája ragadta meg a figyelmemet. Szabó Péter majláthfalvi szívnek kedves verset írt, Péterszabó Ilona olyat, amit többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, tehát feladat elé állított. Erdélyi István olyan esetet ír le, amilyenről nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is megesett Aradon. Az említettekkel párhuzamosan, az összes írást érdemes elolvasni. A Havi Szemle legutolsó számát azért említettem, mert tartalmazza Kozma Dezső és Pomogáts Béla egy-egy írását. Azokét, akik október és november folyamán a vendégeink lesznek. Kozma Dezső, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a professzora, számos tanulmány és könyv, tankönyv szerzője. A mostani számban Madách Imréről, illetve a művéről, Az ember tragédiájáról írt tanulmányát közöljük. Ő október 15-én, jövő kedden 13 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a diákoknak tart előadást Mikszáth Kálmánról, majd 18 órától ugyanott Gárdonyi Gézáról beszél. Tudni kell róla, hogy nagyon jó előadó, kiváló mesélő, és szívesen válaszol mindenfajta kérdésre. Ha már itt tartunk, megemlítem a november 6-ai eseményt is, amelyen Serdült Benke Éva székelyföldi író Erdélyi bárka című könyvét mutatja be 18 órától Ujj János, szintén a Főgimnázium dísztermében. Folytatva a Havi Szemléről szóló beszámolót, a mostani számban közlünk egy Pomogáts Béla által jegyzett Weöres Sándorról szóló tanulmányt azon az apropón, hogy november 20-án, ugyancsak a Főgimnázium dísztermében 13 órától a diákoknak, míg 18 órától mindenkinek tart előadást Szántó Györgyről. Pomogáts Bélát, gondolom, nem kell különösebben bemutatni, rengeteg titulusa, tisztsége van. Közülük csak a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudomány Tanszékének igazgatóhelyettese, illetve az Anyanyelvi Konferencia elnöke címeket említem, de tagja a Román–Magyar Történész Bizottságnak, s eddig közel 60 könyvet irt. – Könyvvel kapcsolatos programokon kívül más kulturális rendezvény szerepel-e a terveik között? – Hogyne szerepelne, hiszen november 23-án egy regionális néptánc-találkozót szervezünk Aradon, vajdasági és anyaországi vendégekkel, december 14-én viszont adventi templomkórus találkozót szervezünk. A jelzettek azok, amelyeknek már összeállt a programjuk, de kidolgozás alatt lévő rendezvények is szerepelnek a terveink között. A napokban keresett meg telefonon a magyarországi Mentor Könyvkiadó azzal a kéréssel, hogy szerveznénk-e számukra egy bemutatóval, eladással egybekötött könyvkiállítást? Ugyancsak a napokban keresett meg egy, Olaszországból hazatért személy, aki kegytárgyak kiállításával foglalkozik. A közel 20, főként festményekből, szobrokból álló kiállítási anyagot is be szeretnénk mutatni. Mivel a sajtó jóvoltából egyre nagyobb közönség ismerkedik meg a munkánkkal, egyre többen keresnek meg programajánlattal. Senkit nem utasítunk vissza, mert az Egyesület vezetősége egyre változatosabb, gazdagabb közművelődési programokkal kívánja meglepni az aradi és a megyei magyarságot. Amint eddig is történt, minden eseményt idejében, bővebben népszerűsíteni kívánjuk. – Köszönöm a tájékoztatót. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2013. október 28.1956-ra emlékeztek PécskánMagunkért és utódainkért A Szentháromság téri emlékmű, sötétedés után, a mécsesekkel „Március 15. óta másként tekintünk Pécskára: akkor állítottak méltó emlékművet 1956 áldozatainak” – mondta Bognár Levente, az RMDSZ megyei elnöke pénteken délután a Pécskai 2-es sz. Általános Iskola dísztermében megtartott 1956-os megemlékezésen, amelyet az In memoriam 1956 Egyesület szervezett az iskola együttműködésével és a helyi tanács támogatásával. Arad alpolgármestere arra utalt, hogy idén március 15-én avatták fel a pécskai Szentháromság téren, a római katolikus templom mellett azt a szép emlékművet, amely az 1958-ban – az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc kapcsán, az ún. Szoboszlay-perben – kivégzett tíz romániai áldozat emlékének állított idén tavasszal (a Magyar Külügyminisztérium anyagi támogatásával) az In memoriam 1956. A teljesen megtelt díszteremben tartott megemlékezésen Jámbor Ilona, az Egyesület elnöke jó húszperces előadásában az 1956-os magyarországi forradalom nemzetközi vonatkozásairól, a szabadságharc lefolyásáról, de főleg romániai – lugosi, aradi, suceavai, bukaresti, temesvári, kolozsvári, brassói, craiovai stb. – visszhangjáról szólt, az 1956-ot követő megtorlásokról, amelyek során Romániában 1956–1962 között, az eddigi kutatások szerint, több mint 28 ezer letartóztatás történt, 1957–59 között közel tízezer ítélet született, s csupán a Szoboszlay-per 57 vádlottjai közül tíz embert ítéltek halálra – az ítéletet végre is hajtották, máig ismeretlen helyen földelve el az áldozatokat –, a többiekre több mint 1300 év börtönbüntetést szabtak ki. Az előadást követően Mester Zsófia szavalt, majd Szenes Andrea és András nagysikerű minikoncertje következett az alkalomhoz illő (Bródy János, Máthé Péter, Albinoni stb.) zeneszámokkal. Bölöni György, a pécskai RMDSZ elnöke, megyei tanácsos többek között arról beszélt, hogy az idei pécskai városi tanácsi eseménynaptárban 34 pécskai és tornyai magyar vonatkozású rendezvény – az összes rendezvény több mint fele – szerepel, amelyeket a városi tanács jelentős összegekkel támogat. „De lehet pénz, önkormányzati jó szándék, ha nincs, aki e rendezvényeket életre keltse. De mindig voltak, akik tesznek azért, hogy meg is valósuljanak – a helybeli magyarokért. Ezért egy kicsit büszkék lehetünk magunkra” – mondta a szónok. Az előadást követően az érdeklődők megtekinthették az 1956-tal foglalkozó könyvekből készült kiállítást, a szerző, Péterszabó Ilona dedikálta az 56 után 57-en… a temesvári perben c. könyvét. Nagy István pécskai tanár, a Kálmány Lajos Egyesület elnöke a következő magyar rendezvényre, a november 23-i Klebelsberg-napra hívta fel a figyelmet, amelyet idén Ormós Zsigmondnak szentelnek temesvári, budapesti előadókkal, aradi, temesvári színészek közreműködésével. Ezt követően a résztvevők kivonultak az ’56-os emlékműhöz, égő mécseseket helyeztek el talapzatán, majd a díszterembe visszatérve egy pohár üdítő, bor, sütemény mellett beszélgettek a forradalom és a mindenki által sikeresnek ítélt est eseményeiről. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2014. február 8.Panna-versek – dalként is nagyszerűen szólnak!Nagyálmos Ildikó Panna második könyve című gyermekeknek szóló verseskötetének bemutatóját tartották ma délután az Arad Megyei RMDSZ Nőszervezete szervezésében a Jelen Ház nagytermében, a szerző – Nagyálmos Ildikó, a főszereplő – Böszörményi Panna és Márton Éva, a kötet illusztrátora jelenlétében. A meghívottakkal Jámbor Ilona beszélgetett. Annak ellenére, hogy a gyerekek még vakáción vannak, a Jelen Ház nagytermét szép számban ellepték a kicsik, szülők és nagyszülők kíséretében. A Panna első könyve után öt évet kellett várni egy újabb gyermekverses kötetre, de a péntek délutáni ízelítő után nyugtázhatjuk: megérte. A Panna előadásában elszavalt, illetve elénekelt versek hallatán kijelenthetjük: a Panna-versek dalként is nagyszerűen szólnak! Nem véletlen tehát, hogy a Panna második könyve Panna-dalok címen CD-mellékletet is tartalmaz, a verseket ezúttal is, akárcsak az első kötet esetében Orbán Ferenc zenésítette meg. Demény Ágnes Nyugati Jelen (Arad), 2014. május 16.Miért kell szavaznunk május 25-én?Gondjaink békés orvoslásának egyetlen módja Jámborné Péterszabó Ilona geológus mérnök, az In Memoriam 1956. Egyesület elnöke: „Véleményem szerint annak, ami most Ukrajnában történik, nagy intő jelnek kellene lennie minden olyan népcsoport számára, amelyik egy más ország területén, kisebbségben él. Akár őshonos, akár bevándorolt, a kisebbségeket mindig, mindenhol megpróbálják beolvasztani. Legtöbbször az állam szorgalmazza, gyakran azonosságukat feladva, maguk teszik az állítólagos könnyebb érvényesülés reményében. Ha az Európai Parlamentbe nem jut be minél több kisebbségi származású képviselő, e kérdés soha nem kerül napirendre. Mivel a feldarabolt magyarság jelenleg 7 államban, továbbá diaszpórában is él, e kérdés számunkra életbevágóan fontos. Mert a törvényes változat az egyetlen megoldás afelé, hogy elkerülhető legyen az ukrajnai helyzet, ahol jogaikért egymást ölik az emberek vagy egyik napról a másikra ellenséges viszonyba kerülnek egymással a szomszédok. E rendezetlen állapotnak a szabályozása az Európai Unióra vár, amelyiknek a törvényhozása csak akkor veheti a napirendjére, ha ott megfelelő képviselők szorgalmazzák azt. Éppen ezért, május 25-én mindnyájunknak el kell mennünk, az ismerőseinket, a rokonainkat is mozgósítanunk kell szavazni, a magunk jelöltjeire!” Balta János. Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 25.Kortársaink a “halhatatlanok” közöttBemutatták a Bánsági Magyar Panteon III. kötetét Az Új Ezredév Református Központ kiállítótermében pénteken mutatták be a Bánsági Magyar Panteon sorozat III. kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar személyiséget emel be a „halhatatlanjaink” közé. A Panteon-sorozat harmadik kötete a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, dr. Bodó Barna és Miklósik Ilona szerkesztésében, a Temes Megyei Tanács és a Kisebbségi Államtitkárság támogatásával. Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be a könyvbemutatót. A szép számú érdeklődőnek bemutatott Panteon III. kötetről dr. Bodó Barna elmondta: ebbe a három nyelvű (magyar, román és angol) könyvbe mintegy 15 olyan jeles temesvári személyiség portréja is bekerült, akik “kortársaink, szeretett megbecsült tanáraink, barátaink és kollégáink voltak.” A harmadik Panteon-kötetben található személyiségek közül többen az utóbbi tíz évben távoztak közülünk: Neumann Mária matematikus, Boros Béla érsek, Anavi Ádám költő, Hajdú József mérnök, egyetemi tanár, Salló Ervin vegyész, egyetemi tanár, Cseresnyés Gyula színész, rendező, Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár, Sinka Károly színész, rendező, Tácsi László gyógypedagógos, szakíró, Jecza Péter szobrászművész, egyetemi tanár és Rendi Béla matematikus, egyetemi tanár. Különleges helye van a kötetben Salló Ervin tanár úrnak, aki szerzője is a könyvnek, de a portréja is bekerült a kötetbe. A kötet szerzői között ott van Miklósik Ilona, Szekernyés Irén, Pongrácz Mária, Bodó Mária és Jámbor Ilona, igazolva, hogy a magyar értékmentésbe egyre több hölgy kapcsolódik be. A férfi munkatársak közül kiemelkedik Bodó Barna (15 portré) és Szekernyés János (7 portré) teljesítménye, a többi portré szerzői Delesega Gyula, Dudás József, Illés Mihály, Ferencz András, Balázs István László és Klepp Ferenc. A kötet grafikai kivitelezése, az illusztrációk Benedek Levente munkáját dicsérik. A kötet szaklektora, Miklósik Ilona a bemutatón elmondta: a Panteon III. kötettel egy kicsit elégedettebbek lehetnek a szerzők, mint az előző kettővel, ez a kötet világosabb és letisztultabb, mint elődei. „Ez a könyv a polcra tehető ismerettár, amit bármikor le lehet venni, színvonalas, de ugyanakkor tudomány-népszerűsítő kötet, amely mindenkihez szól” – mondta Miklósik Ilona. „Külön öröm a számomra, hogy a fiatal kollégák is bekapcsolódtak a munkába, és hozták a maguk területéről azt, amivel több ez a Panteon III. Ami a kötetben nincsen benne: egy óriási életműben mindig vannak fekete pontok, ezek kimaradtak, de hiányoznak az anekdoták is, amelyek érdekesebbé, emberközelivé varázsolják a távoli személyiséget.” Az első Panteon-kötet megjelenése óta vita folyik arról, hogy kik kerüljenek be a bánsági magyar halhatatlanok közé. Hunyadi Jánost és Kinizsi Pált a románok, (utóbbit a szerbek is!) magukénak érzik. „Azok közül a személyiségek közül válogattunk, akik nemzetiségük, anyanyelvük vagy esetleg vállalt anyanyelvük mellett letették a garast, politikai meggyőződéstől függetlenül” – mondta Miklósik Ilona. „A célunk az, hogy a sokszor feledésbe merült személyiségek újból előtérbe kerüljenek.” A Panteon III. bemutatóján azt is megtudtuk: a sorozatnak lesz folytatása, már készül a IV. kötet, amelyhez támogatót keres a Szórvány Alapítvány. A könyvbemutató végén a jelen levő szerzők dedikálták a helyszínen több példányban elkelt a kötetet. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
